A KAKUCS KSE TÖRTÉNETE

Kivétel nélkül mindenki egyetért azzal, hogy a kakucsi foci elmúlt több, mint fél évszázada összeforrt Ekrik Istvánnal nevével. Fiatalon került az egyesülethez és a kakucsi labdarúgás megszállottjaként mindig is jelen volt a klub életében. Többnyire elnöki tisztséget töltött be, vagy tagja volt a vezetőségnek. Az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnöksége - a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség korábbi elnökségének kezdeményezése alapján 1997 óta minden évben, így 2012-ben is - "Pest Megye labdarúgásáért"-kitüntetésben részesítette a megye meghatározó szakmai alakjait, köztük a Kakucs KSE akkori elnökét, Ekrik Istvánt is.

A kakucsi labdarúgás bajnoki múltja 1950 őszén kezdődött az akkori Pestvidéki LASZ III. osztályában egy bajnoki bronzéremmel. A munka nem állt meg, néhány évvel később a Dabasi járási bajnokságban újabb bronzéremmel zárták labdarúgóink az évet. 1963-ra a klub egészen az ezüstéremig jutott, majd a '70-80-as évekre felküzdötte magát a Pest megyei II. osztályig. A '90-es évek vége és a 2000-es időszak eleje szintén meghatározó néhány év volt, ez a korszak Erős József elnökléséhez fűződik. A klub múltja meghatározó volt abban, ahová eljutott a kakucsi labdarúgás.

Prohászka Csaba sportszakmai berkekben és a kakucsi térségben olyan névjegyet tett le, melyet nincs, aki ne ismerne el. A nyíregyházi főiskolás csapatával megyei kézilabda bajnok lett, harmincötszörös serdülő magyar válogatott volt. 1992-ben egy baleset következtében kerekesszékesként folytatta sportkarrierjét. Több mint háromszázszoros magyar válogatott, több paralimpián is részt vett, 2002-2004 között a világranglista 33. helyén jegyezték. Csaba arra a teniszlabdára legbüszkébb, amelyet Sydneyből, a 2000-es paralimpiáról hozott haza, párosban tizenkettedik lett. Az egykori, kakucsi serdülőbajnok csapat részben annak is köszönheti sikerét, hogy az akkori általános iskola és az egyesület között példaértékű kapcsolat működött. A serdülőkkel az általános iskola testnevelő tanára, Prohászka Csaba foglalkozott, a siker egyik kulcsa pedig az volt, hogy az edzéseken nagyon jó szellemiségű közösséget kovácsolt össze. Egy csapatnak nagyon ritkán adatik meg, hogy veretlenül nyerjék meg a bajnokságot, de nekik sikerült: 16 mérkőzésből 16 győzelem és 92-14-es gólkülönbség született. Prohászka Csaba irányítása alatt nem csupán labdarúgásban jeleskedtek a kakucsiak, kézilabdában egészen a megyei döntőig jutottak. A 13-14 éves korosztályban játékosként felfedezhettük Miták Józsefet is, a kis csapat pedig Prohászka Csaba edző kiváló pedagógiai módszereinek köszönhetően végül bronzérmet szerzett, ami hatalmas elismerés Kakucsnak és térségének.

A jelenünkben, Kiss István elnöklete alatt látható és érezhető fejlesztések, bővülések, fejlődések mind-mind olyan változások, melyek a Kakucs KSE jövőjét ugyanígy meghatározzák majd. Felnőtt csapatunk rendre a Pest megyei III. osztályú bajnokság dobogóját tűzi ki idei célul, utánpótlás csapataink pedig az óvodai képzéstől indulva az U7-9-11-13-as Bozsik korosztályokig bezárólag biztosítják az önfeledt labdarúgás örömét. Infrastrukturális fejlesztéseink mellett női- és öregfiúk csapatainkat is kialakítottuk. Célunk olyan nagyszerű labdarúgók kinevelése, mint a kakucsi pályáról híressé vált Balog Tibor "Róka", akinek 50. születésnapja tiszteletére 2016 nyarán gála tornát rendeztünk a Kakucs KSE sportcentrumában.

Felnőtt csapatunk a 2015/16-os bajnoki évadban a tabella előkelő 5. helyén végzett a tavaszi szezon végeztével, mindössze négy ponttal lemaradva a dobogóról. A keretben az azóta eltelt időszak alatt voltak távozók és érkező játékosok egyaránt, de a csapat magja megmaradt. Jelenleg a IV. osztályú felnőtt bajnokság Déli csoportjában menetelünk.

Kovács Róbert - felnőtt vezetőedző, elnökségi tag:

-Nagyon örülök és büszkeséggel tölt el, hogy a felnőtt keret 90%-ban helyi játékosokból áll, ez is mutatja a klub eddigi hagyományait és a csapatszellem megtartó erejét. Továbbra is azon dolgozunk, hogy a jövőben is a feltörekvő kakucsi fiatalokból töltsük föl az első csapatot, és helyi futballisták legyenek mindig a csapat oszlopos tagjai. Ovifocitól az öregfiúkig bezárólag folyamatos az utánpótlás a korosztályok között, de tervben szerepel további korosztályos csapatokkal bővíteni az egyesületet, így a kakucsi fiatalok egy szép utat tehetnek meg a felnőtt fociig. Labdarúgóim olyan képességűek, hogy ettől a csapattól egyértelműen a dobogó az elvárható cél!

Utánpótlás csapataink is szép számmal bővülnek: óvodás csoportoknak tartunk labdás foglalkozásokat, valamint a Bozsik-program keretében és tornákon nyújtunk edzés- és mérkőzés lehetőséget utánpótlás korosztályoknak. Miták József a KAKUCS KSE Főtitkára, és egyben Labdarúgó szakosztály vezetője 2015 januárjától vezeti az egyesület utánpótlásának szakmai munkáját és úgy érzi, hogy 2017-re érett be a több mint két éves közös munka gyümölcse:

-2017 májusában bátran írom le, hogy nem volt hiábavaló a sok munka és a sok eltöltött edzésóra. Csapataink teljesítményére a Bozsik korosztályokban méltán lehetünk büszkék, hiszen U9/11-es labdarúgóink nem találnak legyőzőre a tavaszi szezon során. A legszembetűnőbb eredmény a dabasi központi nagy tornán elért veretlenség, 26 rúgott és 0 kapott gól a mérlege az U9-es korosztályunknak. Az U11-es játékosaink is hasonlóan teljesítettek az idén. Itt már szorosabb eredmények születnek, de szembetűnő csapataink szervezett és okos játéka, hiszen próbálunk szívet-lelket beleadva dolgozni! Az U13-as csapatot a tavalyi év nyarán vettem át, így a feladat egy új, csak a helyi játékosokra támaszkodó keret kiépítése volt. Változtattunk, mert az erőből harcoló csapatstílus nem nekik való. Együtt gondolkodtunk és gyakoroltunk, mára pedig sikerült egy egészen más arculatot kialakítani az U13-as csapatunknak. Az eredményeink is szorosabbak, olykor még a legjobbakat is megszorítjuk, esetleg legyőzzük. Az U11-es csapatunkból négyen kaptak meghívót a járási válogatottba, az U13-as korosztályból pedig Becski Tamás, aki gólt lőtt a Ferencvárosnak, legyőzve ezzel ellenfelünket. Büszkén mondhatom, hogy Tamás az első, aki feljebb léphet a csapatainkból! Cél, hogy minél több játékosunkból váljék kakucsi focista, a sportot, a labdarúgást és a közösséget szerető felnőtt, valamint minden játékosunknak megadni a lehetőséget, hogy bemutatkozzon a járási és megyei, majd pedig a magyar válogatottban.

2015/16 telén kialakítottuk egyesületünk új címerét valamint hivatalos weboldalunkat, a tavaszi szezon végén pedig létrehoztuk a Kakucs KSE sportmagazinját! Első alkalommal a 2015-ös év Karácsonyától hagyományként bevezettük a Jótékonysági Sportbált, melynek bevételéből a Kakucs KSE utánpótlás csapatait támogatjuk. A 2015/16-os év zárása nem múlhatott volna el méltóbb programmal annál a nagyszabású eseménynél, amikor is a Kakucs KSE 65. születésnapja alkalmából igazi gála hangulatot teremtettünk sportpályánkon. A Kakucsi Fieszta elnevezésű rendezvényt hagyományteremtően azóta is minden bajnoki évad zárásaként megrendezzük.

A 2016/17-es bajnoki évet utánpótlás csapataink nyári táborozásával kezdtük, valamint a Kakucs KSE történetében először női csapattal is bővültünk és öregfiúk bajnokságban is elindultunk. 2016 nyarán center pályánk felvette Ekrik István nevét, tisztelegve ezzel a nagyszerű szakember klubunkért tett munkássága előtt. Fejlődünk, gyarapodunk, hiszen együtt erősek vagyunk!

KAKUCSRÓL A NEMZETKÖZI HÍRNÉV FELÉ

Balog Tibor "Róka" 1966-ban született, 12 évvel később pedig már a kakucsi csapatban rúgta a labdát. Az MTK felfigyelt a labdarúgó tehetségére, majd 6 évvel később le is igazolták a játékost. Kék-fehér színekben 133 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 37 gólt szerzett. 1993-ban a belga RSC Charleroi együtteséhez szerződött, később pedig a Chatelet játékosedzője lett. A válogatott mezt Balog Tibi 37 alkalommal ölthette magára, többek között olyan országok ellen, mint Londonban, a Wembley Stadionban Anglia ellen, Athénban Görögország ellen, Leónban Mexikó ellen, Stockholmban Svédország ellen, Fukuokában Japán ellen, Nagojában az USA ellen, Moszkvában Oroszország ellen, stb.

EGYESÜLETÜNK ÉLETE KÉPEKBEN