Futsal7végék: újfent nevezési rekord született

Lezárult a téli teremtorna-sorozatok, a Futsal7végék jelentkezési időszaka. Rekordszámú, összesen 481 nevezés érkezett a 9 korosztály 12 különböző versenyére. A legtöbb jelentkezés idén is az U11-es és az U13-as mezőnyben volt, amelyekben sajnos nem is tudtunk minden nevezést elfogadni...

A legtöbb jelentkezés idén is az U11-es és az U13-as mezőnyben volt: előbbi korcsoportba 110 együttes, utóbbiba 104 jelezte indulási szándékát az előzetesen jelzett 96 befogadhatóval szemben. Ezekben a korosztályokban ezért - a korábbi évek gyakorlatával szöges ellentétben - ezúttal kénytelenek voltunk nem csak a határidőn túl érkezett nevezéseket elutasítani, hanem további, más megyei jelentkezéseket is (a tartalékcsapatok "kizárása" után sorsolással döntöttünk az elutasítandó csapatok kilétéről). Mindezek ellenére az U11-ben 98, míg az U13-ban 99 gárda lesz.

Most, a nevezések összesítése után a különböző korosztályú és nemű tornák csoportjainak - elsősorban - területi elven történő kialakítása zajlik, míg az egyes találkozók konkrét időpontjainak kijelölése az elkövetkezendő hetekben várható. 

Mint azt korábban is jeleztük, a legtöbb csapatot felvonultató korosztályok küzdelmei rajtolnak majd a legkorábban, így az U11-esek, az U13-asok és az U15-ösök már december 8-án (vasárnap) - s onnantól kezdve akár minden decemberi hétvégén - parkettre lép(het)nek. Az összes többi mezőny résztvevői csak a jövő évben kezdik meg csatározásaikat.

Fontos kiemelnünk, hogy az előttünk álló versenyeken már csak kizárólag TEREMCIPŐBEN (tehát műfüvesben nem!) engedélyezett a pályára lépés. Emellett szeretnénk felhívni az érintettek figyelmét a versenykiírás játékjogosultságot taglaló pontjai közül is néhányra:
- A sípcsontvédő használata KÖTELEZŐ!
- A mérkőzéseken pályára lépő labdarúgóknak futsal-versenyengedélyt kell kiváltani.
- A mérkőzéseken csak és kizárólag azok a játékosok léphetnek pályára, akik a benevezett sportszervezet igazolt futsaljátékosai és rendelkeznek érvényes sportorvosi engedéllyel (az eredeti engedélynek a helyszínen kell lennie!).

Kérünk tehát mindenkit, hogy időben intézkedjen a fentiekről (is)!

pest.mlsz.hu